 |
| Odautazásunk első szakasza különösebb esemény nélkül telt el. Az Alföld északi peremén haladtunk, a táj nem sok látnivalót tartogatott, mindössze az Északi Középhegység vonulata jelentett némi változatosságot. Egy olyan pihenőt tartottunk, amikor volt alkalmunk vonatot fotózni, azonban érdekes módon az egyik legforgalmasabb fővonalunkon, az átépítések miatt a 100-as vonal teherforgalmát is nagyrészt átvevő Budapest – Miskolc pályán mindössze egyetlen kör IC-t sikerült elcsípnünk. De azt legalább különleges mozdony, az egyes Traxx vontatta. |
 |
| Szerencs után északnak fordulva a Hernád folyó bal partján húzódó vaspálya mellett folytattuk utunkat, a csokiváros megtekintését visszautunkra terveztük. A Szerencs – Hidasnémeti mellékvonal stratégiai jelentősége, hogy kiszolgálja a tállyai kőfejtőt, valamint hogy szükség esetén kerülő útirányként szolgálhat Miskolc és Kassa között. Forgalom szempontjából két szakaszra osztható, az alsón – Abaújszántóig – viszonylag sűrűn járnak a vonatok. A felvétel Rátka és Tállya között készült. |
 |
| A vonal felső szakasza a politikai alapú vasút-racionalizálás egyik nagy áldozata. Abaújszántó és Hidasnémeti között korábban megszűnt, majd két lépcsőben újraindult a vonatforgalom, április 15-étől azonban csak két pár alibi-vonat koptatja itt a síneket. Boldogkőváralja lakói, bár megállójuk van, ritkán használják a vasutat, csakúgy mint a jó állapotú vár látogatói sem. A település nagyjából két kilométerre van a semmi közepén álló megállóhelytől, a felvételen a Bzmot 202 fölött látható erősség szintén… |
 |
| Első teljes napunkat (április 21-ét) kassai kiruccanásra szántuk, ahol aznap került megrendezésre a már szokásos fűtőházi buli. Az esemény elsősorban a gyermekeket és a civil közönséget célozta meg, nekünk, vasútfotósoknak ott nem sok babér termett. A körcikk alakú fűtőháznál közszemlére tett gépeket ennek megfelelően csak a köröttük sétálgató tömegben, a velük fotózkodó gyermekekkel együtt lehetett volna megörökíteni. Szerencsére az egész vontatási telep területén sétálgathattunk, így készülhetett néhány igazi életszagú felvétel is. |
 |
| Miközben a vontatási dolgozók türelmét a létesítményben hömpölygő tömeg tette próbára, odakint az élet a szokásos medrében folyt. Hogy ne csak fűtőházi környezetben készült képeink legyenek, sétáltunk egyet a kassai állomás déli irányba, Miskolc, illetve Ágcsernyő (Čierna nad Tisou) felé elhagyó vonal mentén. Szerencsére itt viszonylag nagy a forgalom és sikerült megörökíteni a kizárólag az errefelé szolgáló kétszekciós mozdonyok közül is párat. A felvételen a 131 031 halad át Kassa-Erzsébetváros (Košice predmestie) megállóhelyen. |
 |
| Ha már Kassán jártunk, természetesen nem hagyhattuk ki a történelmi belváros megtekintését sem. Egy finom sztrapacska elfogyasztása után elindultunk hát a szerencsére az állomáshoz nagyon közel elterülő főtér felé. Nem is ért csalódás, a keskeny, hosszúkás teret övező házak együttese remek hangulatot áraszt. A területet a közelmúltban példásan felújították, s számos, a magyar múltra utaló jelet is felfedezhettünk városnéző sétánk során. A házasulandó kedvvel sincs gond errefelé, menet közben négy esküvő résztvevőivel találkoztunk. |
 |
| A feketeleves ezután következett: amikor visszaindultunk a fűtőház közelében várakozó gépjárművünk felé, akkora zápor kerekedett, hogy kénytelenek voltunk egy eresz alatt menedéket keresni. A legrövidebb út a fűtőházon át vezetett, amely az eső miatt szinte teljesen kiürült, így szakadó esőben ugyan, de tömeg nélküli felvételek tudtunk készíteni a nap egyik sztárjáról, a 498,104-es pályaszámú, Pozsonyból érkezett Albatroszról. Indulás után nem sokkal megszűnt az égi áldás, Bózsvára ragyogó napsütésben érkeztünk. |
 |
| Vasárnap reggeli után ismét északi irányba indultunk, első úticélunk a szomszéd község, Füzér szélén magasodó vár volt. Utána Füzérkomlósba utaztunk, ahol néhány esztendeje kisvasúti emlékhelyet létesítettek, melynek fő attrakciója a kiállított, Mk45 2009-es számú dízelmozdony. Régi emlékek rohantak itt meg, hiszen több, mint harminc esztendeje már jártam itt egyszer, mégpedig a hegyközi kisvasúttal, nem sokkal annak megszűnése előtt. A fotón a Budapestről ideszállított lokomotív mögött a háttérben a füzéri vár látható. |
 |
| A délutánt a vasútnak szentelhettük, így a közelmúltban átadott, Hollóházán át Szlovákiába vezető úton északi szomszédainkhoz látogattunk. Azt tudtuk, hogy a Kassa melletti Enyicke (Haniska pri Košiciach) és az ukrán határ között létezik egy széles (1524 mm) nyomközű vaspálya, de azt nem gondoltuk, hogy az első vonat, amit látunk és megörökítünk, ezen a vonalon fog közlekedni. Érthető módon megörültünk, amikor a sorompó leereszkedett és eldübörgött előttünk a két 125-ös sorozatú kétszekciós villamos mozdonnyal továbbított tehervonat. |
 |
| Nagyjából az államhatárral párhuzamosan haladtunk, leszámítva a Tőketerebesbe (Trebišov) tett kis kitérőt. A kisváros bevásárlóközpontjában feltankoltuk fogyóban lévő élelmiszer-készleteinket, majd meglátogattuk az állomást. A Kassa – Ágcsernyő vonalból kiágazó pályán idáig ér a drót, tovább dízelmozdonyok továbbítják a vonatokat, a ŽSSK Cargo kissé rozzant külsejű 752 046-osa is következő feladatát várta. Mi pedig hamarosan folytattuk utunkat Sátoraljaújhely, illetve a füzérradványi Károlyi-kastély érintésével vissza, Bózsvára. |
 |
| A hétfői napot (április 23.) a keskeny nyomközű Pálházi Erdei Vasút és környéke felfedezésének szenteltük. A kisvasút hazánk egyik legrégebbi ilyen jellegű létesítménye, melyet eredetileg görpályás rendszerrel építettek. Ez azt jelenti, hogy az alsó állomásról állati erővel a berakodás helyére felhúzott kocsik megrakva a magukban gurultak vissza a végig lejtős vaspályán, a sebességet egy fékező szabályozta. Napjainkban persze mozdony vontatja a szerelvényeket, a fotón a Kőkapu szikla alatt átbúvó C01-402 látható személyvonata élén. |
 |
| A kép elkészítése után lesétáltunk Pálházára, ahonnan aztán felvonatoztunk a végállomásig. Utas egész nap nem volt sok, ez a vonat azonban megtelt: mindkét kocsit megtöltött egy csoport, nekünk csak állóhely jutott. A nagyrészt idősek alkotta csoport hozzánk hasonlóan csak a vonatozás kedvéért indult útnak, hiszen a következő vonattal, szűk egyórás tartózkodás után már vissza is tértek Pálházára. Mi pedig egy finom turistamenüvel – fácánleves és fácánsült krumplipürével – vertük el étvágyunkat a Kőkapu szálloda éttermében. |
 |
| Az ebédet amolyan öreges program követte: séta és pihenés a nagyjából 15 méteres sziklára épített egykori Károlyi-vadászkastély árnyékában hullámzó tavacska partján. A Károlyi-család nevével zempléni barangolásaink közben több ízben is találkoztunk, hiszen a környező erdőségek 1945-ig az ő tulajdonukban álltak. Ma a térség nagyrészt természetvédelmi terület gazdag növény- és állatvilággal. A napot vonatfotózás zárta, majd hazatértünk, hogy elkölthessük az itteni utolsó estebédünket és kipihenjük magunkat a másnapi hazautazás előtt. |
 |
| A visszaút már kevésbé volt tartalmas az elmúlt négy napnál: mivel a következő napon dolgozni kellett mennem, nem akartam nagyon későn hazaérni. Egy kis kerülőt mégis megengedtünk magunknak Tokajba, de nem a híres borok, hanem az állomáson kiállított 424-es miatt. A gőzmozdonyt azonban nagyon szűk helyre zsuppolták be, a napállás sem volt megfelelő, ezért nem igazán lett jó róla a fotó. Tokajról távozóban viszont sikerült elkapnunk egy nyitott kocsikból álló tehervonatot a 630 019-essel az élen. |
 |
| Következő megállásunkra, mint ahogy azt idefelé már elterveztük, Szerencsen került sor. Míg a társaság hölgytagjai a csokoládégyár boltjában múlatták az időt, mi meglátogattuk a kisváros pályaudvarát. Igen mozgalmas időszakot sikerült kifognunk: Nyíregyháza, Abaújszántó és Sátoraljaújhely felől érkezett személyvonat, az előbbi hamarosan tovább is indult, majd nemsokára két IC érintette Szerencset. A képen a köztes időszakban beeső magánvasúti mozdony, a Floyd társaság angol eredetű, hármas számú gépe látható. |
 |
| Traxx-szal indult ez a beszámoló, záruljon hát egy másik 480-assal, ráadásul ugyanazon a helyszínen! Áttekintve az elmúlt napok eseményeit, elégedetten tértem haza a kissé rövidre sikeredett üdülésből. Sok helyre eljutottunk, ahová talán soha többé nem fogunk, sok mindent láttunk, tapasztaltunk. Az időjárás nem volt mindig a legkedvezőbb, azonban lehetett volna rosszabb is (a hazaérkezésünket követő nap egész délelőtt esett). Egy szó mint száz, nem bántuk meg, hogy tettünk egy kört hazánk északkeleti csücskében, a Zemplénben. |
A Zemplén vidéke eddig kiesett kalandozásaink útvonalából, hiszen megközelítése csak nehézkesen, nagy kerülővel, többszöri átszállással lehetséges. Az idén végre rászántuk magunkat, hogy – elhasználva az utolsó adag üdülési csekkjeinket – néhány napot eltöltünk a vidéken. A szálláshely tekintetében egy bózsvai intézményre esett a választás, részben anyagi okok miatt, részben azért, mert ott beválthattuk speciális értékpapírjainkat. Maga a Zempléni hegysor kisebb-nagyobb hegyek összefüggő láncolata, az öt-hatszáz méteres magasságból csupán a magyar-szlovák országhatár mentén levő Nagy Milic emelkedik ki csaknem nyolcszáz méteres csúcsával. A hegyek közt jártunkban festői várromok néznek le ránk a magasból: ősi, históriai táj ez: minden szurdok, dombhajlat történelmünk hősi, vagy tragikus emlékét idézi. Délebbre szőlőkkel borított domboldalak várnak, ezek mentén érkeznek hazánkba a Tátra hideg szelei. A vasutak körülölelik a tájegységet, van köztük mellékvonal, dízeles- és villamosított fővonal. De a hegyek között is található sínpár, a varázslatos szépségű tájakon kanyargó keskeny nyomközű Pálházi Erdei Vasút. Ide kötődik még a magyar vasúttörténelem egyik legfájóbb momentuma, a hegyközi kisvasút 1980-as megszüntetése is. Körbejártuk hát a Zemplént, bár azt korántsem mondhatom el – erre egyébként a rendelkezésre álló idő korántsem lett volna elég – hogy az egész hegységet megismertük volna. Itthonról április 20-án, pénteken reggel indultunk.
Utolsó kommentek