A szlovákiai vasútnosztalgia-naptárban fedeztük fel, hogy Privigye (ma Prievidza Szlovákiában) első vasútjának 120. évfordulója alkalmából május 14-én a városka állomásán vasútünnepre kerül sor mozdonykiállítással és terepasztal-bemutatóval. De ami még érdekesebb, az esemény hangsúlyos részeként a 475,196-os gőzmozdony kettőt fordul a 120 esztendős vonalszakaszon Privigye és Nagybélic (Veľké Bielice) között, kísérőjének pedig a naptár a 751,131-es dízelgépet jelölte meg. Ez utóbbi feladata a szlovák előírásoknak megfelelően a különvonat után közlekedő tűzoltóvonat továbbítása. A program vonzónak tűnt, ezért számításba vettük, hogy odalátogatunk. Az eseménynek komoly konkurenciája is akadt: a Nosztalgia Kft. ugyanarra a napra szervezett egy fotósvonatot a Mezőföldre. Végül a Felvidék mellett döntöttünk, mivel a mezőföldi vonatozásban szerepelt egy - feltehetően elhúzódó - kitérő a paksi erőműbe, azt pedig nem találtuk igazán vonzónak. Így aztán a pünkösdi hosszú hétvége szombatján fél hatkor nekirugaszkodtunk, végállomásként Privigyét jelölve meg.
Vasúti évforduló szlovák módra
2016.05.23. 16:15 Tastam
1 komment
Trainspotting
2016.05.16. 14:57 crash
Nemrég harangoztam be az AK Interactive Trainspotting kiadványát, amely a vasúti járművek, és a vasút körüli épületek öregbítésével, koszolásával foglalkozik. Anno megörültem annak, hogy lesz ilyen témával foglalkozó könyv, de egy kicsit tartottam is tőle: a vasút nem tank, nem repülő, nem húzhatóak rá az általános sablonok. Külön világ. Nem is nagyon foglalkozik senki aktívan a témával, ezért is vártam a fenti kiadványt. Nemrég kézbe kaptam a könyvet, és az első gondolataim osztom meg ezzel kapcsolatban.
2 komment
Valódi fa hatások - magyar nyelvű kiadvány
2016.04.27. 23:12 crash
Csomagot kaptam a minap, a postás az AK Learning Series első magyar nyelvű kiadványát hozta, ami a Valódi fa hatások címre hallgat. Az AK Learning Series egy olyan könyvsorozat, amely modellezési technikákat dolgoz fel (fa festés, fémszín, figurafestés, stb.), mindig az adott témára koncentrálva vezet végig a témán. Az első rész évekkel ezelőtt jelent meg, és a fafelületek festésével foglalkozott. Szerettem, roppant jó dolgokat tanultam belőle, de egy hibája volt: angol nyelven íródott. Nos, ez a kiadvány a múlt héttől kezdve elérhető magyar nyelven is. Úgy látszik, a magyar piac egyre inkább kezd számítani a külföldi modell- és makettcégeknek, és ennek a fenti kiadvány a következő bizonyítéka. Én csak üdvözölni tudom a dolgot, mert különösebb erőlködés nélkül olvashatok a hobbimmal kapcsolatos szakirodalmat.
Szólj hozzá!
Nohabbal a Tátrába
2016.04.22. 06:25 Tastam
Az elmúlt évtizedben – nagyjából a "Székely Gyors" zarándokvonat 2008-as debütálása óta – örvendetesen megnőtt Magyarországon a kirándulóvonatok száma. Ezen szerelvények nemcsak hazánk nevezetes városait, vidékeit célozzák meg, nemegyszer külföldi célok felé is útra kelnek. Az április 15-17-ére az ismert lengyel üdülővárosba, Zakopánébe meghirdetett utazásra mi is beneveztünk, szerencsére elég időben, hisz’ az "egzotikus" helyszínre tartó szerelvény hamar megtelt. Kezdetben okozott némi fejtörést, hogyan képzelik az utazás megálmodói a vonat eljuttatását a Tátra szorításában fekvő településre, mely sínpályán csak meglehetősen nagy kerülő árán érhető el. Aztán hamarosan mindenre fény derült: a vonatozás Szlovákiában véget ér, s az utolsó kilométereket autóbusszal tesszük majd meg. Így egy nap alatt kényelmesen odaérhetünk, sőt még útközbeni rövid programokra is marad idő. Bár ez nem egy kifejezetten vasútbarát kirándulás volt, a szervezők gondoskodtak arról, hogy a kötöttpályás közlekedés rajongói is megtalálják számításaikat.
3 komment
Transport Fever jön az ősszel
2016.04.11. 21:25 IST
Nem tudom mennyire emlékeztek még rá vagy esetleg van olyan aki játszik is még vele, de 2014 őszén jelent meg a Train Fever névre hallgató stratégiai játék, melyben leginkább vasúthálózatot építhettünk ki meglehetősen jó grafika mellett. Ennek ellenére engem nem kötött le túlságosan, de azt tudom, hogy elég korrekt rajongótábort sikerült a készítőknek maguk köré gyűjteniük. A hírleveleiket azért olvasgattam, így talán a múlt héten azzal fogadtak benne, hogy hatalmas bejelenteni valójuk van, egy következő generációs szimulátort fognak kiadni, részletek viszont csak április 11-én jönnek. Ma van április 11., lássuk mit hoztak!

Szólj hozzá!
Címkék: stratégia virtuális vasút transport fever
MondoCon 2016 tavasz
2016.03.28. 21:56 IST
Megvolt a MondoCon idei első rendezvénye és ahogy azt korábban beharangoztam, általunk némi japán témájú vasútmodelles kiállítás is volt a programok sorában. Készültem egy kis képanyaggal, melynek segítségével megpróbálom bemutatni milyen is volt a mi szemszögünkből az esemény. Modulok, vonatok, cosplayerek, vessük bele magunkat!

3 komment
Címkék: japán kiállítás kato modellvasút shinkansen scale n
Tanfolyamon jártam
2016.03.22. 19:25 crash
A múlt héten írtam, hogy valami készül koszolás fronton… bárcsak a lottó ötös csapna így fejbe, mint ez a gondolat. Történt ugyanis, hogy a szombati napon meghívást kaptam a VMC-től (http://www.vasutmodell-centrum.hu), hogy látogassam meg a vasárnap tartandó workshopjukat, ami a vasútmodellek koszolásáról szól.
Szólj hozzá!
Címkék: workshop mig vasútmodellezés vmc
Japán vonatok a MondoConon
2016.03.19. 19:38 IST
2016. március 26-27.-én kerül megrendezésre az anime kedvelők szokásos találkozója, a MondoCon, a HungExpo területén Budapesten. Ez a hír nem kívánkozna annyira ide a VonatMagazin felületére, viszont a rendezvényen én is ott leszek a kis japán T-trak moduljaimmal és a villamosos terepasztalkámmal. A találkozó bár elsősorban az animék világát érinti, kísérő programként rengeteg minden felbukkan majd a teaháztól kezdve a Go bemutatókig vagy éppen a számítógépes/konzolos játékokig. Innen jött az ötlet, hátha a távol-keleti világot kedvelőket érdekelheti a japán vonatok bemutatása modellvasúti formában. A már elkészült modulom mellé csináltam még néhányat (ezek építéséről előbb-utóbb részletesen is megemlékezek majd itt a honlapon), az egyik klubtárs is beszállt pár modullal, így pár négyzetmétert meg tudunk majd tölteni vonatokkal. Ha esetleg jövő hét végén ti is arrafelé jártok, ne felejtsetek el beugrani és beköszönni hozzánk, az európai vasúthoz szokott szemnek megdöbbentően furcsa és érdekes vasútmodelleket tudunk majd megmutatni!


Utolsó kommentek