Szokásunkhoz híven az idén is eltöltöttünk néhány napot Erdélyben, ez a mostani utazás azonban kissé eltért a megszokottól. Egyrészt azért, mert két részből állt, másrészt, mert - éppen az előző pont miatt - kissé hosszabb volt a megszokottnál, harmadrészt pedig azért, mert már ismerős tájakat látogattunk sorra. Az apropót székelyföldi ismerőseink meghívása adta, akik leányuk "kicsengetése", azaz ballagása alkalmából láttak minket szívesen. Csakhogy nem akartunk visszaélni a vendégszeretetükkel, ezért két, náluk töltött éjszaka után átcihelődtünk a nevezetes fürdőhelyre, Kovásznára. Ott ugyan már több ízben is megfordultunk, azonban bármikor szívesen visszatérünk a csodálatos természeti szépségekkel megáldott helyen fekvő településre. A fentiekből egyenesen következik, hogy utunk tervezésekor nem vasútfotós szempontok játszották a főszerepet. Próbáltuk nevezetes várak és templomok megtekintésére is fókuszálni, ám végül kapcsolataink életben tartása és kulturális éhségünk csillapítása mellett a vonatok megfigyelésére is jutott idő. Ebben az élménybeszámolóban utazásunk első részét mesélem el.

Most nem a saját munkámat fogom bemutatni, hanem egy modellezőtársamét. Régen, amikor a MOVI, mint intézmény még létezett, akkor Aros Levi is bejárt, N-es méretben építgetett amerikai témájú dolgokat. Tervezett sok mindent, de később tanulás, államvizsga, ilyenek miatt elmaradt. Háromnegyed éve jelentkezett be messengeren, hogy mi újság van, és hogy látta, mostanság mivel foglalkozom, szeretne ő is ilyen dolgokat készíteni - segítenék-e neki? A beszélgetés vége az lett, hogy lassan háromnegyed éve bejár a műhelyembe, és amolyan “hímzőkör” jelleggel megy a modellezés. Első komolyabb műve - mert háromnegyed év alatt még volt egy egyetem befejezés, szakdoga is - egy BNSF Dash 8-as modell élethűvé változtatása lett.

Minden évben akad több olyan vasúti évforduló, amely okot adhat(na) az ünneplésre. Hogy ilyenre ténylegesen sor kerül-e, legtöbbször azon múlik, hogy egy, vagy több lelkes ember megszervezze, sikerüljön szponzorokat kerítenie, vagy maga mellé állítani az adott vonalat üzemeltető vasúttársaságot. Amely évfordulóról most szó lesz, azt maga a vasút szervezte meg, mégpedig a MÁV-csoport legifjabb tagja, a főváros környékén négy elővárosi vonalat üzemeltető MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. Az esemény nem egy konkrét ünnepség, vagy megemlékezés volt, hanem különvonatok szervezése több alkalommal, melyeken - a menetjegy megváltása után - bárki utazhatott. Jómagam olyan ritkán használom a BHÉV-nek, vagy inkább HÉV-nek (Budapesti Helyiérdekű Vasút) nevezett járatokat, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor szálltam vonatra az elmúlt negyed évszázadban ezeken a vonalakon. Fotózni is ritkán szoktam, bevallom, a nem túl mutatós, számomra egyformának tűnő motorvonatok nem hoznak lázba. De ez is vasút, a meghirdetett események pedig igazi csemegének ígérkeztek, így hát nem vontam ki magam az ünneplés alól.

A világháló böngészése közben teljesen véletlenül bukkantam egy a hírre, melyből megtudtam, hogy három hétvégén a 99 1542-es pályaszámú mozdony továbbítja az Ybbs-völgyi vasút hegyi szakaszát bejáró Ötscher-expresszt. Ebben az az érdekes, hogy az Ötscher-expressz Alsó-Ausztriában közlekedik, a 99 1542 pedig német "nemzetiségű", valamint hogy az osztrák vonal 760 mm-es nyomtávolsággal rendelkezik, miközben a gőzös 750 mm-es pályára épült. Maga a járműtípus a kedvenceim közé tartozik, azonban mivel német földön honos, földrajzi - és anyagi - okok miatt csak ritkán láthatom fizikai valójában. Most azonban szinte egy karnyújtásnyi közelségbe került, így nem volt kétséges, hogy ellátogatunk az 1893 méter magas Ötscher hegy nyugati oldalánál elterülő Gaming községbe. E település szélén található ugyanis a Kienberggel közös, mára felhagyott vasútállomás, amelynek sínjei közé csak a tavasztól őszig, hétvégeken induló nosztalgiavonat közlekedési napjain költözik élet.

Magyarország északnyugati csücske eleddig valahogy kiesett kalandozásaink útvonalából. Sokszor jártunk már arra, de legtöbbször csak átutazóban, Győrön túl általában megállás nélkül suhantunk át a vidéken. Most azonban néhány napos tartózkodásra szántuk el magunkat. Magát az utazást hosszas tervezgetés előzte meg, utánajártunk, mit érdemes megnézni és milyen vasutak szelik át a vidéket. Végül nagyjából összeállt a "menetrend", ami persze csak irányadó tervezet volt, s bizony a természet erői végül át is írták. Vasúti szempontból számunkra a magyar-osztrák magán-vasútvállalat volt az érdekes, hiszen erre mifelénk ugyan rendszeresen megfordulnak a járművei, azonban hazai pályán mégiscsak más és útba kívántuk ejteni a nagycenki kisvasutat is, melynek dízelmozdonyához még nem volt szerencsénk. De olyan, előre nem tervezett érdekességet is sikerült megtekintenünk, mint a burgenlandi sínbiciklipálya, és sikerült találkoznunk Rozikával is. Egy szó, mint száz, annak ellenére, hogy az időjárás ezúttal nem állt mellénk, sikerült egy tartalmas hosszú hétvégét eltöltenünk az északnyugati hármashatár közelében.

A történetet még 1960 áprilisában hagytuk abba. Ekkor döntött úgy a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium – élén Dr. Csanádi György áll – , hogy az addig tökéletesen funkcionáló, folyamatosan fejlesztő, önálló és önfenntartó Gazdasági Vasutak Igazgatóságát megszünteti, az akkor még 44 vonalat a MÁV-nak adja át üzemeltetésre.

Szeptember 2-án három, izgalmasnak ígérkező vasutas program közül választhatott a honi vasútrajongó és -fotós. Ezen a napon került sor a balatonfenyvesi kisvasúti napra, a BHÉV ráckevei vonalát egy fotósok számára indított tehervonat járta be és szintén másodikán közlekedett a 100a vonalon két gőzvontatású szerelvény. Sokaknak talán nehéz volt eldönteni, hova utazzanak, számomra azonban - lakóhelyem okán - nem volt kétséges a választás. 1847. szeptember 1-jén indult meg a forgalom a 98,1 km hosszú Pest - Szolnok vasútvonalon, jómagam tehát a kerek, 170 éves jubileum alkalmából rendezett buliba látogattam el. A program egybeesett a "Szolnok napja" elnevezésű rendezvénysorozattal, amely számos eseményt, előadást és koncertet tartalmazott. Ennek köszönhetően vonzónak kínálkozott akár nagyobb távolságról is Szolnokra látogatni, hiszen a tartalmas időtöltés, a jó hangulat biztosítva volt. Csupán egy dolog volt, amitől tartani lehetett: az időjárás. Az előző napig tartó kánikulát ugyanis elűzte nagy nap előestéjén érkezett hidegfront, s ahogy a nyáron ez többször is előfordult, éppen hétvégére romlott el az idő. Ezért ugyan bízva a szerencsében, de biztos ami biztos alapon esőkabáttal és ernyővel felfegyverkezve indultam reggel Szolnokra.

Van a hazai vasúttörténetnek egy olyan epizódja, mely, bár rövid ideig tartott, de ezalatt nagyon mély nyomott hagyott maga után, kitörölhetetlen és megkerülhetetlen fejezetté nemesülve.