Eljött az ősz, így a nyári szünet után arra gondoltunk, hogy ismét összehozunk egy találkozót. Szerencsére ebben a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház továbbra is partner, így tárt karokkal látnak bennünket. Alapvetően a téma ugyanaz, azaz legfőképpen a virtuális vasút, ezúttal azonban kicsit máshogy.
Aki kilátogat Kispestre 2013. szeptember 29-én az részben más programmal találkozhat majd mint amit eddig megszokott. A 10 órás nyitást követő első három órában ugyanis az elmúlt időszak újdonságai kerülnek bemutatásra csoportos jelleggel, azaz megmutatjuk szerintünk miért jó vagy rossz egy adott program. Beszélgetünk majd nagyvasúti hírekről, a közeljövő megjelenéseiről, azaz egyfajta klub vagy szakkör jellegű megmozdulást próbálunk összehozni mindazoknak, akiket kicsit jobban érdekel a téma. Reményeink szerint így kivesézhetjük az addigra éppen megjelenő Train Simulator 2014-et, megtekinthető lesz a Run8 Train Simulatorában szereplő Amtrak01-es vonat, kicsit megpróbálunk elmerülni a Post-T forgalomirányítók világában, ICS flottát szemlélünk majd meg MSTS-ben, de aki a Cities in Motion második részére kíváncsi az sem fog hazamenni csalódottan. A rendezvényt némileg bővítjük, nyitunk a buszosok felé is, így az OMSI busszimulátorral is lehet majd garázdálkodni. Mindezek után, körülbelül délután egy órától lesz szabad a gazda, azaz akkortól lehet majd elfoglalni viszonylag szabadon a gépeket és értő kezek segítsége mellett próbálkozni az egyes programokkal. Szeretettel várunk titeket, gyertek el, beszéljünk, játsszunk egy jót!

Maradjunk egy kicsit az olvasnivalóknál! Már nem is tudom hol bukkantam rá egy bejegyzésre (talán a britek N-es fórumán), amely egy új, amerikai lapot reklámozott. Mint kiderült újabb társaság vágott bele a csináljunk digitális magazint mert az jó nekünk és az olvasóknak is dologba, amelynek eredményeképpen létrehozták a Trackside Model Railroading névre hallgató újságot. A lap első, 2013 augusztusi száma ingyen letölthető a honlapjukról asztali gépre, tabletekre és okostelefonokra. A további számok már fizetősek lesznek, egy évre 15 dollárért lehet előfizetni. A lap amerikai témát tartalmaz alapvetően, ennek okán láthatunk ide illő terepasztalokat (köztük szerintem egészen parádés sziklamegoldásokkal, valamint jópár jól sikerült fotóval), oktatásként egy hogyan forrasszunk síneket képes útmutatót, valamint híreket a vasútmodellezés és a nagyvasút világából. Sajnos a szöveges anyag szerintem elég kevés, meglehetősen szellős ezen része a magazinnak, a képek mellett néha több információra is vágytam volna.
Értékelést nem írok, nézzétek meg ti is, végülis pár kattintással már a ti gépeteken is megnyílik az újság, szóval tényleg nem tart semeddig sem. A koncepció már persze jobb kérdés, a töménytelen mennyiségű fórum/blog/levelezés lista világában vajon van-e még élettere egy ilyen jellegű publikációnak? Azt nem bánom, hogy letölthetem, de tartalmilag és kinézetileg persze jóval elmarad mondjuk egy Model Railroadertől, ugyanakkor alig valamivel több mint harmada csak az előfizetési díja. Amerikai témát modellezők majd jól elgondolkodnak az ár/érték arányon, én meg szimplán csak örülök, hogy egy ilyet is láthattam.

A londoni közlekedési múzeum boltjában nézegettem két hete a könyveket, az Ian Allan boltja mellett ide is be szoktam ugrani ha arrafelé járunk. A közlekedési témájú kiadványok száma természetesen óriási, bőven lehet válogatni a muszáj megvenni, a kellemes olvasmány lesz és az egyszer még jól fog jönni típusú könyvek közül. Most a kettes csoportba tartozó Tube Trivia került a kosaramba, amelyet a Capital History adott ki 2013-ban. A szerző - Andrew Emmerson - arra vállalkozott, hogy érdekes tényeket írjon meg a londoni metróval kapcsolatban. Ennek megfelelően itt nem a már sokszor látott hogyan alakult ki a metró, milyen fejlesztések voltak, mit okoztak a világháborúk mentén van felfűzve a könyv anyaga, hanem ábécé sorrendbe szedve szerepelnek benne olyan dolgok, amik akár egy kvízjátékban is feltünhetnének sokszázezres vagy milliós kérdésként.
Tudtátok például, hogy továbbra is tartja magát a pletyka, hogy a Buckingham palotának megvan a saját állomása a Victoria vonalon? Vagy hogy 12 ezer kamera van elhelyezve a metró hálózatán? Hogy a legrövidebb állomástáv mindössze 180 méter (Charing Cross és Embankment között)? Hogy a Northern vonalnak van a neve ellenére a legtöbb állomása a Temzétől délre? És ilyenekből van még egy rakat, kellőképpen érdekesen válogatott a szerző a lehetséges témákból.
Természetesen nem egy-egy mondatban vannak az egyes infók leírva, így aztán van mi megtöltse az alig 96 oldalas könyvet. 4,95 fontért jutottam hozzá.

(A kép a kiadó honlapjáról származik.)

Egy héttel ezelőtt a TINGS-en sétálva többek között az tűnt fel, hogy egyrészt mennyire sok kereskedő vesz részt egy vasútmodell kiállításon, másrészt pedig mennyire drágán adják a cuccokat. Gyakorlatilag új modelleket nem volt érdemes vásárolni, minden a webáruházas árak fölött 10-20 százalékkal volt, így aztán bátran böngésztem a börzés asztalokra hajazó standokat. Az egyik kereskedőnél a sok Kato doboz között tűnt fel régi szerelmem, a KiHa 110-es dízel motorvonat. Kissé ugyan elnyűtt dobozban, viszont - akkor még - ár nélkül. Kezembe vettem, megforgattam, megnézegettem, külsőre különösebben ordító hibáját nem találtam, így megkérdeztem a kereskedőt mennyibe is kerülne mindez nekem. Rövid tanakodás után rányomott egy 35 fontos matricát (12 ezer forintról beszélünk), ami azt eredményezte, hogy egy brit vasútmodell kiállításról nem angol modellel jöttem haza, hanem japánnal. Ráadásul kettővel, de most csak az egyikről lesz szó.

Azt már meglehetősen régóta tudjuk, hogy lesz következő tagja a World of Subways sorozatnak. Bár a TML-Studios gárdája az utóbbi időben mintha inkább a buszokra feküdt volna rá, mi azért reménykedtünk benne, hogy titotkban azért gondolkodnak a metrós játékaik folytatásán is, már csak azért is, mert mindegyik jól sikerült a maga kategóriájában és idejében. Ma végre megtörték a csendet a város megjelölésével: New York.

Valamikor réges-régen már meglátogattam a Csehország északi részén üzemelő Tanvald – Harrachov fogaskerekű vaspályát, azonban akkor éppen videós korszakomat éltem, ezért fotóm nem volt erről a gyönyörű természeti környezetben kanyargó, érdekes vasútról. Emlékem viszont annál több, így egy ideje felmerült a környék újra meglátogatásának gondolata, s a körülmények az idei nyárra alakultak úgy, hogy elhatározásunkat végre tudtuk hajtani. Számunkra külön vonzerőt jelentett, hogy a közelben találkozik három állam, Cseh-, Lengyel- és Németország határa. Ez az élet számos területére, köztük a vasútra is rányomja bélyegét: az általunk felkeresett kis- és nagyvasutak egy része nemzetközi múlttal, illetve jelennel rendelkezik, ami különösen érdekessé teszi történelmüket. Szinte sorozatban léptük át az országhatárokat, ami manapság nem különb, mintha a szomszéd faluba látogatnánk át, egy emberöltővel ezelőtt azonban egészen más érzés volt itt kirándulgatni. A mai, az uniós világban felnőtt generáció számára bizonyára nevetséges, de nekünk a mai napig nagy kalandnak számít a határ átlépése, s ez az „államközi ámokfutás” még érdekesebbé tette az utat.

Néhány kép az elmúlt öt napból. Részletesen kicsit később.

Class 67 London Marylebone állomáson indulásra készen pöfögve a vonatával.

Szeptember 6.-án ebéd után ledőltem kicsit ejtőzni, ám hamarosan megütötte fülemet, hogy valamiféle nehéz tehervonat közeledik. Kilestem az ablakon és egyből elpárolgott a bágyadtságom, hogy kis dühvel vegyes csodálkozás lépjen a helyébe. A továbbító Trains Hungary-s villamos mozdony mögött ugyanis különleges tehervagonokkal keverve 20 darab, az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) felségjelét viselő 2043-as és 2143-as sorozatú dízelmozdony sorjázott. Magáról a vonatról már tudtam: a menet a hírek szerint az ausztriai Knittelfeldről indult, hogy Hegyeshalom és Lőkösháza érintésével Pascaniban landoljon. Arra, hogy látnom, ne adj’ Isten, lefényképeznem sikerülne, gondolni sem mertem, mivel semmiféle információval nem bírtam a haladásával kapcsolatban. Amikor elhúzott az orrom előtt, igazából nem is bántam, a közelben ugyanis nem igazán van olyan fotóhely, ahonnan az egész szerelvényt meg tudtam volna örökíteni.