Nem hiszem, hogy túlzok, ha azt mondom, a következőkben az év vasúti történéseinek legnagyobbikáról lesz szó. Nevezetesen a Budapest - Hatvan vasútvonal már egy éve folyamatban lévő felújításának aktuális szakaszára gondolok, amely egy nagyjából 30 kilométer hosszú pályarész majd' az egész évre szóló kizárásával jár együtt. Érthetőbben fogalmazva: Pécel és Aszód között teljesen leáll a vonatforgalom, még a hasonló munkálatok során alkalmazott egyvágányos, ideiglenes menetrend alapján szervezett közlekedés sem lesz. Ez idő alatt, december közepéig az autóbusz mellett  a másik vonatpótló eszköznek a Budapesti Helyiérdekű Vasút, népszerű nevén a HÉV gödöllői vonalát szánták az illetékesek. Február 4-étől, a vágányzári munkálatok első napjától a hivatalosan H8-asnak nevezett viszonylaton sürített menetrend lépett érvénybe, a vonatok egy része prdig megnövelt kapacitással, két egységgel közlekedik. Ez az intézkedés azonban a HÉV járműállományának egészét igényli, sőt hétköznapokon még többet is, ezért a fővárosi HÉV-vonalak kezelője, a MÁV-Start három Desiro motorkocsit irányított a vonalra. Ezen járművek egyike csúcsidőben a H9-esnek nevezett, Cinkota - Csömör mellékvonalon betétjáratként közlekedik, egy másik Desiro egy új viszonylaton Csömör és Kerepes között rója a köröket, míg a harmadik motorkocsi tartalékként a cinkotai vontatási telepen tartózkodik. A kezdeti napokban a HÉV viszonylatában újfajta vonatok megjelenése számos vasútfotóst vonzott a vonal mellé. Bár jómagam korábban nem nagyon fényképeztem a HÉV-et, február 7-én magam is felkerekedtem és Gödöllőre utaztam.

Semmiképp ne feledjük el, hogy miközben mi, vasútrajongók és -fotósok örülünk ennek a(z egyelőre) különlegesnek számító közlekedési rendnek, addig a hatvani vonal mentén lakók és azok a bátor északkelet-magyarországiak, akik vasúti utazásra szánják el magukat, nehéz napokat élnek át. A legtöbb megpróbáltatás az ingázóknak jut ki, nekik ugyanis nap nap után utazniuk kell a munkahelyükre, majd haza, közben lakóhelyüktől függően 2-4 alkalommal kell átszállniuk a vonatról a vonatpótló buszra és viszont, utazással eltöltött idejük pedig egy irányba akár egy órával is növekedhet. Az első hét tapasztalatai nem sok jóról szólnak. Beszámolók szerint az állomások előtt várakozó buszok között nehéz megtalálni a megfelelő járatot (több jármű is indul egyszerre, ám különböző útirányokon és megállásokkal, esetleg különböző végállomásokra), de előfordultak már cifrább esetek is. Az ország különböző helyeiről érkezett sofőrök pedig nem minden esetben ismerik a terepet, volt olyan, hogy a körforgalomnál rossz helyen kihajtó és ezért megkésett buszt nem várta meg az utasokat továbbvinni hivatott vonat. De mint minden újdonságnak, ennek is kell egy kis idő, hogy mindenki belerázódjon.

Jómagam ugyan a HÉV kedvéért utaztam Gödöllőre, de természetesen szétnéztem a MÁV-állomáson is. Az nyilvánvaló volt számomra, hogy itt vonatra nem érdemes várakozni, a felsővezeték-rendszer bontása már megkezdődött és nagyban készültek a peronok eldózerolására is. Az állomás nem túl szép, de praktikus felvételi épületében vasutas már nem teljesített szolgálatot, tudomásom szerint az egészet le fogják bontani és új épül a helyébe. Akármi is kerül majd ide, sokkal mutatósabb az sem lesz - természetesen az ízlések és pofonok különbözők...

Bár az pályaudvar vágányzata már rendes vonatközlekedésre nem használható, mégis találkozhatunk vonattal Gödöllőn. Ehhez az állomás szélére kell zarándokolnunk, ahonnan a jelenleg vonatpótló feladatokat is ellátó HÉV jellegzetes zöld színű szerelvényei rendületlenül indulnak a 26 kilométerre található Örs vezér térre. A budapesti elővárosi vasút vonala összeköttetésben áll a MÁV országos hálózatától, mégis bizonyos fokig független attól. A hírek szerint a felújítási munkák keretében a HÉV-végállomás is átépítésre kerül, s egy egységet képez majd a nagyállomással.

Egy kilométerre a vasútállomástól és nem messze Gödöllő fő nevezetességétől, a Grassalkovich-kastélytól található a HÉV Szabadság téri megállója. Az állomásépület két évvel a vonal megnyitása után, 1913-ra készült el. Addig csupán két esőbeálló állt az utasok rendelkezésére, amelyek a forgalmasabb időszakokban kevésnek bizonyultak. Szinte azonnal az épület átadása után vita robbant ki a város és a HÉV igazgatósága között, utóbbi ugyanis éttermet kívánt benne működtetni, míg a város vezetői azt hangoztatták, hogy ők nem ezért adták ingyen a területet. Ma mégis étterem működik az épületben...

A Gödöllőt is érintő vonatpótló autóbuszok és a HÉV szerelvényei között a Széchenyi téren van lehetőség átszállni, a buszmegállót az elővárosi vasút stációja mellett képezték ki. Gödöllő központjában menetjegyet is válthat a bátor utazó, amit egy ún. mobil pénztárnál tehet meg. Ez a mobil pénztár valójában egy kisteherautóba beépített, internet-kapcsolattal rendelkező teljes értékű jegypénztár, amelyet a megállóktól 500 méterre, egy benzinkút szomszédságában állítottak le - bizonyára azért, mert ott találtak számára helyet.  Egyébként az Pécel és Aszód közti vágányzár ideje alatt a HÉV-en elfogadják a MÁV-Start menetjegyeit és bérleteit is.

A HÉV vonala átszeli a város központját, a Kerepestől Gödöllőig tartó szakaszt 1911. november 25-én adták át a forgalomnak. Érdekesség, hogy a kétvágányú pályán a mai napig balforgalom szerint közlekednek a vonatok annak ellenére, hogy a biztosítóberendezés mindkét vágányon mindkét menetiránynak megfelelően ki van építve. Ez a közlekedési rend azon kívül hogy szokatlan, balesetveszélyes is, hiszen a közlekedés többi résztvevője általában - szokásból - az ellenkező irányba figyel a pálya mentén, mint amerről a vonat érkezik. A képen a Szabadság úton a főváros felé közlekedő szerelvény látható.

Jelen hozzászólásban tárgyalt kirándulásom fő célja a Desiro motorvonat fotózása volt, erre azonban nem Gödöllő voét a megfelelő helyszín. Továbbindultam hát a kb. 10 kilométerre fekvő Kerepesre, melynek állomása egyben az új, a Desiróval kiadott H9-es járat végállomása is. Közel száz éve Kerepes tizenegy esztendőn át a teljes HÉV-vonal végállomása volt, 1900. augusztus 28-ára - a vonal megépítésének második ütemében - ugyanis az akkor a budapesti Központi (a mai Keleti) pályaudvar mellől induló vaspálya idáig épült ki. Néhány perccel azután, hogy megérkeztem, befutott a piros motorkocsi is.

Mintha egy mellékvonal keresztezőállomásán lennék - legalábbis ez volt az első benyomásom a kerepesi stációról -, ám valójában egy igen sűrű vonatforgalommal rendelkező vonal középállomásának peronján állok. A Desiro a negyedik vágányra érkezik, majd onnan is indul vissza, délutántól pedig az Örs vezér térről induló és oda visszatérő betétjárat végállomásozik ezen a sínpáron. A motorkocsival néhány vasútfotós is érkezett, akik azonnal elkezdték csattogtatni masináikat. Eredeti terveim szerint megvártam volna a Gödöllőről érkező HÉV-vonatot, hogy azt együtt fényképezhessem a Desiróval, de végül mégsem vártam meg és a fényképek elkészítése után legott indultam tovább.

Kerepes állomás a község szélén helyezkedik el, olyannyira a szélén, hogy a kezdőpont felőli váltókörzet már a szomszédos Kistarcsa területére esik. A következő megálló Zsófialiget, a Csömörre tartó Desiro a képen éppen ott tartózkodik. A vonat látszólag a helyén van, azonban a vonalon alkalmazott, korábban már említett balforgalom miatt valójában a helytelen vágányon közlekedik. Ennek oka valószínűleg az, hogy az elágazásnál kevesebb váltót kelljen állítani (erről később még szólok). A háttérben a kerepesi, 1912-ben épített Szt. Anna templom látható.

A vasút építésekor Kerepes állomást kapott. Kerepes és Kistarcsa 1978 és '94 között Kerepestarcsa néven egy település volt, ezen időszakban az állomást Kerepestarcsa alsónak nevezték. A mára megállóhellyé degradált stáció egykori első vágánya ma is megvan, azonban a vágányhálózathoz kapcsoló szakaszokat és váltókat felszedték. Nem messze, a kórházi megálló irányába egy vágányösszeköttetés van, amely forgalmi zavarok, vagy vágányzárak alkalmával biztosítja a két sínpár közötti átjárhatóságot. A megálló földszintes felvételi épülete a hátrébb látható világoszöld házikó, az előtérben álló házban gyorsétkezde működik.

Ha már az állomásra eljutottam, elzarándokoltam Simándy József néhány száz méterre álló szobrához is. A község ezzel az alkotással állít emléket talán leghíresebb szülöttének, aki százhárom éve, 1916. szeptember 18-án Kistarcsán látta meg a napvilágot. Gyermekkorát a helyi Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Rt munkástelepén töltötte, majd egy taxivállalatnál lett autószerelő. Itt figyeltek fel énekhangjára, később a világ vezető operaházaiban lépett fel. A szobor, Janzer Frigyes alkotása - mely sajnos szinte egész nap csak ellenfényben fotózható - leghíresebb alakításában, Erkel Bánk Bánjának címszerepében ábrázolja.

A következő megálló a kistarcsai kórház. A közelben álló egészségügyi intézménnyel szemközt nagy kiterjedésű bevásárlóközpont terpeszkedik, a Csömör - Kerepes összeköttetés célközönsége ezen komplexum vásárlói. Az új viszonylat innen kapta a népszerű nevét is: bevásárlójárat. Csömörről ugyanis a HÉV igénybevételével ezt a bevásárlóközpontot csak kerülővel, cinkotai átszállással lehet megközelíteni, az új H9-es pedig rövid, gyors és közvetlen eljutást biztosít ide. Kb. 1 kilométerre Budapest felé ágazik el a vasút Csömör felé. Az elágazásnál váltókezelő teljesít szolgálatot, valószínűleg az ő munkája megkönnyítésére futott a fentebb látott Desiro a helytelen vágányon Csömör felé. Az elágazás váltói ugyanis régimódi, kézi kezelésűek.

Az elágazás után kezdődik a H9-es rövid, de annál izgalmasabb szakasza: az ún. kavicsbányai vonalrész. Hogy honnan ered ez az elnevezés, mostanáig nem sikerült kipuhatolnom, csupán annyit tudok, hogy a pályarészen már vagy három évtizede nem bonyolódik menetrend szerinti forgalom. A felsővezeték sincs itt kiépítve - ám az is lehet, hogy megvolt, de elbontották -, emiatt kellenek ide a dízelek. A vonatok egy kurta, de romantikus bevágáson át érkeznek meg Csömör állomásra, ez a szakasz szinte a magashegységi vasutakat idézi. Többször is jókora sáron kellett átkelnem e fotó elkészítéséért, de úgy érzem, megérte.

Csömör állomás a macskakővel burkolt első vágányával igen hangulatos benyomást kelt. Ez a sínpár ugyan - feltehetően a rossz állapota miatt - ki van zárva a forgalomból, ám gazdája igazándiból nélküle is boldogul. Eddig egyszerre csak egy, az Örs vezér térről érkező és oda visszainduló szerelvény tartózkodott az állomáson, amihez most a kerepesi betétjárat csatlakozott. Ez utóbbi a harmadik vágányt használja, amely február 4-ére peront is kapott. Kezdetben jókora vargabetűt megtéve valamennyi, Kerepesig közlekedő vonat érintette Csömört, azonban 1911-re megépült a Cinkota és Kistarcsa közötti egyenes átvágás, amely több, mint 6 km-rel rövidítette le a vonatok útját. Azóta a Csömörre vezető régi pálya csupán szárnyvonalként funkcionál.

A még meglévő egykori rakodóvágány mellől jó kilátás nyílik az alattunk, a Csömöri patak völgyében elterülő településre. A nagyközség zsákfalu, vagyis nincs átmenő forgalma. Valószínűleg ez a tény vonzza a zajos, nyüzsgő fővárosból nyugodtabb vidékre kitelepülni vágyókat ide, de sokat nyomhat a latba a HÉV kínálta kiváló közlekedési kapcsolat is. Egy szó, mint száz, Csömör lakossága a nyolcvanas évek második felétől megduplázódott. Jelenleg nagyjából tízezren vallják magukat csömörinek, maga a település pedig ezzel megszerezte a Magyarország legnagyobb zsákfaluja címet. A barokk római katolikus templom az 1770-es években épült.

Generációk találkozása Csömör állomáson. Ugyan a Desiro sem a legújabb technikát képviseli már, a negyven év körüli korú vonatokhoz szokott utazóközönség számára komoly minőségi ugrást képvisel. Bizonyos vagyok benne, hogy az alacsonypadlós kivitel és elsősorban majd nyáron a légkondicionált utastér miatt egyre szívesebben szállnak fel az errefelé szokatlan szín- és formavilágú járművekre. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a WC-ket lezárták és tudomásom szerint a wifit is kikapcsolták, de ezeket a szolgáltatásokat a régi szerelvények sem nyújtják.

A február 4-én bevezetett új menetrendi struktúrában a hétköznapi csúcsidőkben a gödöllői HÉV vonalára állomásított valamennyi motorvonatra szükség van. Sőt a meglévő állomány még kevés is, a forgalom zavartalan lebonyolításához a Desirókra is elengedhetetlen szükség van. Napközben a régebbről megszokott rend szerint közlekedik az Örs vezér tér és Csömör közötti járat, azonban reggel és délután azokat is beforgatják Gödöllő felé, Csömörre pedig csak cinkotai átszállással lehet eljutni. Ezeket a betétjáratokat is Desirókkal adják ki, ám a fotózásukhoz az időpont a télies fényviszonyok miatt egyelőre túl kései.

Utam Cinkota állomáson ért véget. A HÉV vonalát, akkor még gőzvontatással, első lépésben idáig építették ki, megnyitására 1888. július 20-án került sor. Ekkor a település még önálló volt, mára a főváros XVI. kerületének a része. Az állomás mellett nagy járműtelep található, melyet a vaspálya villamosításával összhangban 1911-re építettek meg. Az egyszerű, földszintes felvételi épület előtti néhány sínpáron időnként komoly tolatási manőverekre kerül sor: itt állnak ki a forgalomba, illetve járnak be a remízbe a motorvonatok. A forgalmat egy emelt szinten elhelyezett irodából irányítják, a váltók vonóvezetékes állításúak.

Ha az állomástól a Csömör felé kanyarodó vonal mentén indulunk, a Strand kert nevű sétányra jutunk. A település I. világháborús hősi halottainak emlékművét egy gondozott park közepén láthatjuk, továbbsétálva azonban elhanyagolt, gazos terület mellé érünk. Nehéz elképzelni, de itt egykor virágzó strandélet folyt: az egykori, régen lóúsztatónak használt természetes tóból a múlt század 20-as éveiben strandfürdőt alakították ki, amely 1926-ban nyílt meg. A 6350 négyzetméteres medence akkoriban a második legnagyobb volt az országban. A rendszerváltás után, 1996-ban aztán az intézmény megszűnt, területe napjainkra Cinkota egyik szégyene lett.

De térjünk vissza az vasúthoz! Fentebb már láthattuk az állomáson kiállított villamos mozdonyt, amelyet most közelebbről is megnézünk. Az L31-es pályaszámú lokomotív egyike annak a három mozdonynak, melyeket a HÉV a gödöllői vonal teherforgalmának növekedése miatt szerzett be a Ganz gyártól. A járművek műtanrendőri próbájára 1930. január 18-án került sor. Ezt követően a gépek szolgálatba álltak és egészen 1996-ig, a HÉV teherfuvarozásának megszüntetéséig többé-kevésbé folyamatosan dolgoztak is. Mindhárom mozdony megvan ma is: az L31 előttünk áll, az L32 a szentendrei múzeum lakója, az L33 a cinkotai kocsiszínben várja sorsa jobbra fordulását.

Kicsit továbbsétáltam a 3-as, pontosabban mondva a Veres Péter úton, hogy lássam a másik két Desirót is. Napközben, a csúcsidőn kívüli időszakban csak a "bevásárlójárat" közlekedik a dízelmotorkocsival, a másik két jármű a járműtelep kerítése mellett pihen. Szerencsére a közúti forgalom nem volt nagyon erős, így sikerült kifognom egy olyan pillanatot, amikor éppen egy gépkocsi sem került a képbe. A kép előterében látható három csúcsos árnyék a mögöttem elhelyezkedő benzinkútnál kitűzött zászlóktál származik.
Be kell ismernem, korábban nem hozott tűzbe a HÉV esetleges fotózási lehetősége, a sok egyforma vonat városi környezetben való megörökítése nem igazán vonzott. Ez a véleményem akkor kezdett el változni, amikor a gőzmozdonyos vonatok, majd később a Desirók "vendégfellépése" miatt a ráckevei vonalhoz látogattam. Ezen gödöllői út megismétlését pedig már most elhatároztam, mivel a hangulatos csömöri szárnyon is szeretnék fényképeket készíteni a piros vonatokról. Sajnos nem a legjobb időpontban utaztam oda: február 13-án ugyanis nosztalgiajárat - az egykor az ACsEV-nél, majd HÉV-nél szolgáló Boros Béni motorkocsi - közlekedett német vasútbarátok megrendelésére. De mindenütt sajnos még én sem lehetek ott.