Elkészültek a MÁV Tcs tehervagonjaim nullás (1:45) méretben. Ahogy a cím is mutatja, nem volt sima ügy összehozni a dolgot, de végre pontot tehetek a dolog végére. A nehézségek ellenére sokat tanultam a projektből, és ha legközelebb hasonló dologba fogok, akkor remélhetően nem minden buktatón fogok átesni.

Körülbelül egy éve fogtam bele a projektbe, de már korábban is tervezgettem az átépítést. A Brawa Tcs kocsija megjelenéskor felkeltette a figyelmem, és már akkor elkezdtem tervezgetni, hogyan lehet a német kocsiból magyart faragni. A legszembetűnőbb különbségek a következők a két kocsi közt: a magyar vagonnak három részre osztott, domborított ajtaja van, a német eredeti Es ajtajával ellentétben. Emellett nálunk kocsioldalanként négy merevítőborda van - a németen csak kettő - és a kocsi kocsi homlokfala teljesen más.

A munkát azzal kezdtem, hogy méretet vettem az ajtókról, és az újakat megrajzoltam 3d-ben. Akkoriban még nem voltam tisztában a 3d nyomtatás lehetőségeivel, ezért maradt az, hogy gravírozónál készíttettem el a tervek alapján az alkatrészeket. Ezután estem neki a modellnek - szó szerint apró darabokra szedtem. Szerencsémre az oldalfalon lévő bordák külön alkatrészek, ezért ezeket az ajtókkal együtt műgyantából leöntöttem, hogy megfelelő mennyiség álljon rendelkezésemre. 

A nagy kihívás az ajtók eltávolítása volt. Tartottam ettől a dologtól, mert tudtam, ekkora felületről ennyi anyagot szépen lecsiszolni nem egyszerű dolog. Szerencsémre hallgattam a nálam tapasztaltabbakra: kaptam egy kisebb fejtágítást a marás nevű tudományból - hogyan fogunk be munkadarabot, ide hány élű szerszám kell - és miért, miként veszünk “fogást”, hogyan mozgunk a maróval, hogy kerüljük el a “helikus” nyomokat, etc. A negyedik oldalfal végére már bele is jöttem…

A következő lépés a bordák helyének eltüntetése volt. Na, itt olyan akadállyal találkoztam, ami hetekre vetette vissza az építést. Mondjuk ez a saját hibám volt, mert a Vallejo figurásoknak szánt tömítőjét kívántam használni. Az anyag lényege, hogy a rések kitöltése után a felesleget gumi végű formázó szerszámmal le kell húzni a felületről, és hagyni kell száradni a tömítőt. A lehúzásnál ügyelni kell a tökéletes felületre, mert az anyag gumiszerűen szárad, nem csiszolható. Nálam a papírforma nem jött be, a tömítés felületét ellenőrző alapozófestés után csak látszott, hogy hol a borda eredeti helye. Próbáltam ráhúzni újabb réteget, sőt ráglettelni Tamiya tömítővel de, de az alap csak zsugorodott, és mindig láttam a krátert a borda helyén. A több hetes kínlódás végére úgy tettem pontot, hogy oldószerbe mártottam a kasztnit, lemostam a lemosható putty rétegeket, és a Vallejo tömítőt szikével kiszedtem. Ezután a régi iskola szerint, rendes putty-ból több rétegben építkezve szépen eltüntettem a borda helyét.

A műgyantából sokszorosított bordákat és az ajtókat pillanatragasztóval rögzítettem. Érdekes dolgot tanultam a pillanatragasztóval is: hogyan használjuk a sima 100Ft-os pillanatragasztót, ha a 44 dolláros Rocket glue beszárad. Ez utóbbi arról híres, hogy nagyon finom adagolócsövet adnak hozzá, és ezáltal roppant precízen lehet a ragasztót a kívánt helyre juttatni. Simán lehet otthon pár szerszám segítségével bambuszpálcából és acélszálból applikátort készíteni, amivel a pillanatragasztó a kívánt helyre juttatható. Nemhogy negyvennégy, de szerintem még négy dollárba sem kerül. 

A homlokfalat saját, illetve Evergreen profilokból építettem. A modell eredeti anyaga ragasztható, ezért itt dolgozhattam a kedvenc ecsetes ragasztómmal, és nem kellett a pillanatragasztóval bíbelődnöm. A pillanatragasztót azért nem szeretem, mert nem ad korrigálási lehetőséget, és keményebbre szárad, mint a műanyag. Csiszoláskor ez utóbbi problémát jelenthet. 

Miután ezekkel a dolgokkal kész voltam, következett az összeszerelés, és a festés. Festés előtt mindig zsírtalanítok, a festés tapadása szempontjából ez lényeges. Egy dolgot tanultam meg az évek során: alapozáskor hajszárítóval szárítom a rétegeket, és utána érezhető hőmérsékletűre fel is melegítem vele a munkadarabot. Ezáltal gyorsabban szárad a festék. Lehet nevetni a dolgon, de nem mindegy, hogy két este előveszem alapozni a kasztnit - és így sem tölti ki az egész estét a festés - vagy napokig játszom a festékréteg - szórópisztoly elmosás - száradás - festékréteg - szórópisztoly elmosás - száradás körmérkőzést. 

Alapozáshoz a kényesebb részekhez észteres alapozót használtam. A végleges alapozást - hogy az egész kocsi egy egységes felületet kapjon - Vallejo vörösalapozóval végeztem. Ez nem egy könnyen kezelhető festék, de ha az ember hozzászokik a rigolyáihoz, akkor leheletvékony rétegben lehet, nagyon szépen fedő felületet vele elérni - nem beszélve arról, hogy ez a szín nagyon közel áll a MÁV ep. IV tehervagon színhez.

A végleges festékréteg is több menetben került fel, és ez után jött a feliratozás. Ez utóbbi vasútmodellező körökben majdnem kizárólag tamponálást jelent - talán azért, mert kritikusok közül senki sem tud rendesen matricázni. Pedig nem nagy ördöngősség, a makettezőknél pl. ez alap - mondjuk ezt is meg kell tanulni.

A matricázáshoz ehhez fényes lakkot - helyett padlóápolót - használok. Régi trükk: amerikai modellezők felfedezték, hogy a Johnson&Johnson padlóápolója speciális lakkot tartalmaz. Miután megszárad, egy leheletvékony, de ellenálló lakkréteg marad vissza a parketta felületén. Ezért lesz szép egyenletes, csillogó a felület, amire a matrica tökéletesen rá tud simulni. Makettezők tulajdonképpen ugyanúgy használják, mint a lakkot. Egy baja van: itthon beszerezhetetlen, azonban egy flakonnal örök életre elég. Én sem itthon vettem, úgy  kaptam - haverom lesett is, amikor megkértem, hogy hozzon egy flakon padlóápolót nekem. 
A lényeg a lényeg, hogy a lakk olyan fényes felületet képez a modell felületén, hogy a légy is fenékre esik rajta. Erre a fényes felületre rakom rá a matricát, majd újabb réteg padlóápolóval fedem a felületet. 

A végső összeszerelés során akármilyen gondos is voltam, egy-két helyen a festés megsérült, és az egyik bordát sikerült elgörbítenem. Az bordát korrigáltam, a festést pedig visszajavítottam, majd kapott az egész kocsi egy záró lakkréteget.  Erre Vallejo matt poliuretán lakkot használtam.

Ezzel az építés lezárult. Most egy kicsit félrerakom a kocsikat, és ha éppen ahoz lesz kedvem, előveszem őket koszolásra. Ez akkor lesz, amikor a tömítés, újratömítés, műgyantaöntés és más miatti bénázásaim emlékei fejben megszépülnek. De egy vitathatatlan: sokat tanultam a kocsik átépítéséből, legközelebb már könnyebb menet lesz.