Azt hiszem éppen itt az ideje annak, hogy megint visszatérjünk brit barátaink földjére és vonatozgassunk kicsit, vagy legalábbis ücsörögjünk egy állomáson és áldozzunk egy órát a vonatok látványának. Korábban már írtam egy röpke bejegyzést a tavaly szeptemberi vasútmodell kiállításról amit Leamington Spaban rendeztek meg, úgyhogy most megismertetlek titeket azzal, hogy hogyan jutottam el oda és hogyan jöttem vissza onnan. Állomási vonatfotók következnek, így aki allergiás erre az jobb, ha becsukja a szemét!
Kezdjük mindjárt az elején! Amikor kiderült, hogy lesz lehetőségem a kiállítás meglátogatására, akkor egyből azt kezdtem el nézelődni, hogy merre és hogyan jutok el oda. Bár csábító volt az átszállásos útvonal Oxfordon át, én mégis a közvetlen eljutás mellett döntöttem. A jellemzően a Chiltern Railways által kiszolgált Chiltern Mainline ugyanis London Marylebone állomásról pont odavisz (illetve tovább Birminghambe, de az jelen esetben mindegy), ergo adott volt, hogy náluk nézzek körül jegy ügyében. A honlapjukon bele is futottam egy jó ajánlatba, oda 9 fontért, vissza 6 fontért tudtam megváltani a szelvényemet, cserébe viszont meghatározott vonatokra szóltak, nem adott napon bármelyikre. Úgy voltam vele, hogy 30-40 font spórolást megér ez a kötöttség, annyiért már majdnem vasútmodellt kapok. Aztán kiderült, hogy kaptam is, lásd itt. Az otthoni jegynyomtatás nem volt lehetséges, egy kódot kaptam, amit az állomáson elhelyezett automatánál tudtam jegyekre váltani. Alapvetően ez pont egy lépéssel több mint amit a South West Trains-nél tapasztaltam, de ez sem rossz, végülis a MÁV rendszere is ugyanerről szól.
A kiállítás reggelén aztán felkerekedtem és Greenwichből bevonatoztam Londonba, hogy aztán metróval közelítsem meg London Marylebone állomását. Az épület a régi brit vasúti építészetnek megfelelő hatalmas darab, kellőképpen megadta az alaphangulatot az induláshoz. A reggeli eső ellenére a felhők hiánya is biztató képet adott a folytatáshoz.
Az állomás épülete belülről. Balra a központi utastájékoztató rendszer az én szememnek kissé furcsa és szokatlan összevissza vonatelrendezéssel, jobbra szemben már egy motorvonat sejlik fel a háttérben. Információs pultszerűség jobbra, automaták a kijelző alatt balra, valamint jegyiroda szintén balra. Kiszolgáló egységek pedig körös-körbe mindenhol. A jegyirodában megkérdeztem van-e az összes vonalra kiterjedő menetrendjük, de csak az ingyenesen elvehető kiadványokra mutogattak, úgyhogy kénytelen voltam beérni egy olyannal.
A központi kijelző és az automaták. Utóbbiból meglehetősen kevés volt szerintem, folyamatosan sor állt előttük. A kijelző bal szélén információk és óra, középen az indulási idők (néha bosszantóan nem időrendben kiírva), alul egy plusz kijelző a következő Bicesterbe tartó vonatról, jobb oldalt pedig az érkezési idők. Érdemes megfigyelni, hogy kettő kivételével az összesre késést írtak ki, annak ellenére az összes indulóra menetrendnek megfelelőt. Hiába no, nagy a fordulási idő, ilyen apróság nem borítja be a menetrend tarthatóságát.
Megszemlélve a fentieket én is odamentem a jegykiadó automatához, bepötyögtem a kódomat és elvettem a jegyemet. A gép azonban jelezte, hogy még dolgozik, várjak. Úgyhogy kiadott még egy bankkártya méretű lapot mágnescsíkkal a hátán. Gondoltam király, visszafelére is külön jegyet kaptam. Aztán adott mégegyet. Majd megint egyet. Ismét egyet. Hopp-hopp, érkezett egy újabb. Majd végül befutott az utolsó. Kissé megrökönyödtem...
Sajnos az eredeti állapotot már nem tudom megmutatni, mivel Marylebone-ról való kijutásomkor azt a jegyemet elnyelte a gép, de a többi megvan. Röviden összefoglalva: kaptam egy jegyet a London - Leamington Spa távra. Ehhez kaptam egy hozzá tartozó jegyet, amely megmondja, hogy melyik vonatra érvényes az a jegy (lehet értetlenkedni, hogy ha már úgyis ott helyben nyomtatja akkor miért nem elég ehhez a mutatványhoz egy darab jegy). Aztán megkaptam ugyanezeket a Leamington Spa - London szakaszra, kaptam két VOID VOID VOID VOID tartalmú, gyakorlatilag semmire sem használható üres lapot, majd kaptam egyet amely gyakorlatilag a számlának felel meg és amelyen rajta van, hogy négy jegyért fizettem összesen 15 fontot. Kissé túl van ez bonyolítva, nem igaz? Mindezt egy, figyelembe véve a jegyelnyelő kapukat és a jó szívünket, maximum kettő darabból meg lehetett volna oldani. Egy vasútmániásnak mindenesetre ez király fejlemény, végülis egy egész stóc papírral lehet gyarapítani a gyűjteményt.
Az indulási idő közeledtével persze én is áthaladtam a kapuk egyikén, hogy a peronon lelkes fotózásba kezdjek. Mondjuk nem volt túl nagy választék, alig két vonat ácsorgott benn ezen a szombat reggelen. A fenti fotón balra nem az én vonatom látható, hanem a 165016-os (talán 016-os, a 6-os olyan gagyi rajta, hogy igazából leolvashatatlan) Network Turbo dízel motorvonat. A formája alapján besaccolható a kora, de segítek 1990 és 1992 között gyártották a sorozatot még a Network Southeastnek az innen illetve London Paddingtonból kiinduló vonalakra. Kaptak felújítást is a jószágok 2003 és 2005 között. Két- illetve háromegységes szerelvények járnak belőle max 121 km/h-s sebességgel. Gyártója a BREL/ABB Yorkból. Mielőtt továbblapoznánk jegyezzük meg magunknak a kerékpártárolókat. Később még visszatérek erre!
Az én vonatom a szomszédos vágányon állt, ez a 168004-es pályaszámra hallgató Class 168-as Clubman. Érdekessége, hogy a 168/0-s szériából mindössze 5 példány készült az Adtranz Derby-beli gyárában 1997-1998-ban, hogy aztán utána megváltozott orral jöjjön 2000-től a 168/1-es, amit emiatt már Turbostarnak becéznek és a nagyon sikeres vonatcsalád tagja. Úgyhogy derék Clubman barátunk egyfajta előfutárként szolgált egy későbbi sorozat megalapítójaként. Négyegységes szerelvény, egységenként egy 412 lóerős MTU motorral Voith hidraulikus váltóval és 160 km/h-s megengedett legnagyobb sebességgel.
Lássunk egy képet a belsejéről is! Nem tűnik túl nagynak, sőt, inkább szűkösnek mondanám, ugyanakkor utazás közben - mivel nem volt zsúfoltság - kényelmesnek éreztem. Az ülések tetején lévő piros kapaszkodó a britektől megszokott vicc kategória, szerintem használhatatlan vacak, mai napig utálom. A kép tetején a szürke dobozban lévő feketeség a digitális utastájékoztató kijelzőjét rejti magában, mind látványilag, mind hangilag képes információt adni. Bal szélen az úriember feje mellett látható kettő darab konnektor az asztal tetején, mondván minek bohóckodjunk a padló közelében heverő konnektorokkal, ha kézreesően is el lehet helyezni? Nekik így sikerült. Az asztalnál amúgy az én ízlésemnek túl kevés hely van, egy pocakosabb ember szerintem nem tudja beszuszakolni magát a belső ülésekre. Ami viszont pozitívum, hogy az asztal lapja alatt másik lap helyezkedik el, így ha valakinek még több helyre lenne szüksége ahhoz, hogy a könyvét, kávéját, zeneeszközét, kistáskáját, üdítőjét, szemfestékét, rúzsát, parfümjét, alapozóját kitegye a többi ezeregy eszköz társaságában, az simán megteheti mindezt. Ha azt hiszitek, hogy ezzel viccelek akkor hatalmasat tévedtek. Visszafelé megszemléltem ahogy két lány a Leamingtontól Londonig tartó mintegy 80 perces út alatt átalakul kisvárosi lányból nagyvárosi menő tinilánnyá. Nem volt pofám előtte-utána állapotot rögzíteni róluk, de a Photoshop hozzájuk képest fasorban nincs.
Ja, hogy vonatok. Izé. Vannak ám még!
Leamington Spa, érkezés után. Az út eseménytelenül telt, élveztem a 160 km/h-s száguldást a dízellel a néhol napos, néhol esős, de alapvetően zöld brit tájon. Leszálláskor mivel siettem a kiállítás buszára csak egy ilyen hevenyészett fotót csináltam (kerékpárok jobboldalt...), gondoltam egy dokumentációnak elmegy, ha másra nem is lesz időm (visszafelé is szorított menetre számítottam), legalább ennyi maradjon meg az állomásból.
Meg még ennyi, az állomásépület kívülről és amúgy egy szinttel lejjebbről, a sínek ugyanis itt is az első emelet magasságában helyezkednek el az épület túloldalán. A kép jobb alsó részében látható úriemberekről később kiderült, hogy szintén a vasútmodell kiállításra tartó buszt próbálják megtalálni és elcsípni. Amúgy ez az épület nekem nagyon nem jön be, semmi hangulata, semmilyen nagyszerűsége nincs számomra.
Belga vonat brit síneken? Naná, hogy ilyen is van, méghozzá a Class 220-as Voyager képében. Oxford felé ezek a vonatok járnak, mondjuk ebből a szempontból sajnálom kissé annak a kanyarnak a hiányát. A képen Cross Country színekben pompázik a járgány, ami szerintem nem áll jól neki, a régi Virgin féle jobban tetszett. A járgányt egyébként a Bombardier gyártotta Bruges-ben a kétezres évek elején, a cél az HST-k leváltása volt, aminek megfelelően 125 mph-t, azaz 200 kilométeres óránkénti sebességet tud. Mind kényelem (zajok, vibráció, szűkösség), mind befogadóképesség (hét kocsis szerelvények helyett sűrűbben járó, de csak négy egységes járatok) tekintetében sem váltotta be a reményeket sajnálatos módon a sorozat - és az én N-es vasútmodellemnek is durva traktorhangja van.
A kép már délután, hazafele jövet készült. Egy órával korábbi busszal jöttem el a kiállításról, a jegyemet viszont nem tudtam átváltani korábbi vonatra, másik jegyet pedig nem óhajtottam venni 35 fontért, inkább várakoztam a peronon. Több kilós, katalógusokkal megpakolt hátizsák, fotóstáska, hol hidegen fújó szél, hol melegen sütő nap, remek volt. De legalább néztem a folyamatosan jövő-menő vonatokat.
A kerítés mögött egy Class 172-es bújik meg a parajosban, várva a megfelelő indulási időt, ami a következő egy órában nem jött el. Egyessel kezdődik a sorozatszám, úgyhogy ebből is tudjuk, hogy szintén dízel motorvonatról van szó. Érdemes megfigyelni a gumis orrészt: a Class 172-t először a London Overground kezdte el használni, az első darabokat 2010-ben gyártották, nekik azonban nem volt szükségük az átjáróajtóra. A London Midland társaság, amelynek a festésében pompázik a fenti gép azonban úgy gondolta, hogy márpedig nekik kell az az ajtó, jól jön az ha csatolják a szerelvényeket. Így aztán bár a típus azonos, mégis különböző kinézete van a két járműnek, első ránézésre nem mondaná meg senki az egyezést.
Ezzel a képpel meglehetősen gondban vagyok, ugyanis nem tudom eldönteni róla, hogy Class 220-as Voyagert vagy Class 221-es Super Voyagert látunk-e. A két jármű abban különbözik egymástól, hogy utóbbi ívekben meg tudja dönteni a karosszériát, míg előbbi nem. A forgóvázuk is más kialakítású, azonban ez erről a képről nem látszik, a peron eltakarja. A Class 221-esek elején a szélvédő alatt volt elhelyezve egy háromszög alakú "pajzs", ennek a nyomát vélem felfedezni a képen a sárga részben, tehát ezért gondolok 221-esre. Amit érdemes még megnézni a fentebbi 220-assal összehasonlítva, az a csatolóberendezés fölötti vízszintes "gerenda": a fentebbi képen sárga színű, ezen szürke, Ez a jelzés hivatott megmutatni, hogy az első osztályú járművéget (sárga), vagy a másodosztályút (szürke) látjuk. Fogalmazzunk úgy: ennél egyértelműbben is lehetett volna.
Mondjuk akár ezen a képen is szemrevételezhetitek mindezt, megállás után, utascsere közben ugyanaz a gép.
Amit még látni kell, hogy a két peron között négy vágány van, a középső kettő azon vonatoknak van fenntartva amelyek megállás nélkül robognak át az állomáson.
Említettem fentebb a Class 168-ast, ezen a képen is az van, csak ez a 168108-as, azaz a 168/1-es sorozat tagja, jól láthatóan más orrkialakítással, így már akár Class 170-es Turbostarnak is lehetne nézni a járművet.
168/2-est sajnálatos módon nem tudok mutatni, viszont délután is belefutottam 168004-be, amely úgy tűnik időközben megjárta Birminghamet, mert itt megint London felől fut be Leamington Spaba.
Említettem a Class 220-as forgóvázát, így nézzük is meg azt közelebbről. Ez a nyitó képen szereplő járgányé. A szerkezetben az lehet a meglepő, hogy a forgóváz "kerete" nem kívül van, így szinte teljes mértékben látható a kerék kintről. Nekem mindig úgy tűnik, hogy el fogja hagyni menet közben a tengelyt, de persze ez nincs így, de az tény, hogy érdekes konstrukció.
Örök téma a járművek koszossága, hát itt remekül látszik, hogy az a felület aminek szép sárgának kellene lennie sajnálatos módon igen messze van attól a színtől, gyakorlatilag majdnem teljesen fekete. Pedig tisztán azért jól tud kinézni. Szintén ugyanarról a Class 220-asról van szó.
Emlékeztek még a pár képpel fentebb mutatott zöld-szürke festésű Class 172-esre? Na ez is egy 172-es, méghozzá a 172101-es, viszont átjáróajtó nélkül az orron. A London felé tartó szerelvény napozik az állomáson.
Gyorsan elő is halásztam egy fotót a "parajosban" álló 172-esről, hogy jobban látszódjon a különbség. Bár nem tudtam túlzottan megközelíteni (lásd jobb oldalt a figyelmeztető szövegeket) azért gondolom így is megvannak az eltérések.
A cikk elején már volt szó a 165-ösökről, ezúttal a külső vágányon ácsorog egy, várakozva az indulásra Birmingham felé. Itt is jól megfigyelhető a négy vágány a peronok között.
Londonba vissza egy 168/1-essel mentem, mellette egyel balra egy 172/1-es van, mondhatni előd és utód, de ránézésre látszik köztük a hasonlóság. A kép szélén egy Class 67-es ácsorog, ami nem túl gyakori jelenség nekem, úgyhogy közelebb is somfordáltam.
A brit vasút cégei nagyjából ugyanabban az időben két különböző típusú mozdonyt rendeltek a 2000-es évek elején: a Class 66-ost az Egyesült Amerikai Államokból, valamint a Class 67-est Spanyolországból, utóbbit az Alstom/General Motorstól. Nem ilyen végkifejletre számítottak, mivel a 66-os gyakorlatilag a legjobb, legmegbízhatóbb tehervonati mozdonya lett a szigetországnak, többszáz darab futkos belőlük, a Class 67-esek 30 darabja ehhez képest sehol sincs. Alapvetően az volt a gond velük, hogy nagy sebességű (200 km/h) postavonati mozdonynak vették, azonban a vasút alig pár évre a mozdonyok megjelenése után elvesztette a posta szerződését, azok inkább áttértek a közúti fuvarozásra. Így aztán bérelt-, valamint személyvonatok elején jelent meg ez a típus egyéb munka híján. Nem túl dicső fény ez, főleg mert utóbbiak forgalmát inkább motorvonatok látják el, a mozdonyos vontatás kihalóban van arrafelé. Emiatt is örültem, hogy elkaptam a 30-as flotta egy tagját.
Pár hete volt hír a magyar sajtóban, hogy a MÁV a meglévő 22 férőhely mellé újabb 20 kerékpártámaszt tett le a Nyugati pályaudvaron. Nézzünk fel a fenti képre, majd olvassuk el ismét a számokat! Nézzünk fel megint a képre! De mutathatnék hasonlót London Waterlooról is például.
20-40 kerékpáros férőhely pont arra való, hogy lehessen róla cikket írni, miszerint foglalkozunk a témával, de mi sem gondoljuk komolyan.
Hozzátenném itt sem azért vannak tele a kerékpártárolók, mert igazából a vasúttársaságnak lenne szüksége a kerékpárosokra. A képlet egyszerű: hétvége van, a vonattal hétköznapokon beérkezők itthagyják a bringát, hogy aztán hétfőn amikor jönnek munkába azzal tekerjenek el a munkahelyükig, majd hazafelé vissza. Hiszen alapvetően nem cél, hogy a bicikli a vonaton legyen szállítva, az ott egyébként is zsúfolt vonatokon a csúcsidőszakban csak a helyet venné el az utasok elől (nem beszélve a manapság olyan népszerű összehajtható kerékpárokról). Ahhoz, hogy komolyan lehessen venni ezt a szolgáltatást, valami ilyesminek kellene megjelennie nálunk is, a dolog élharcosaként mondjuk a BKK-val. Na meg persze gondoskodni valahogy az őrzésről is, hogy meg se forduljon a fejében senkinek, hogy eltulajdonítson egy olyat ami nem az övé. Persze a BuBi kiválthatná ezt, de azt majd meglátjuk mennyire jut el az állomásokra.
Ennyi lett volna a móka mára, ismét megismerkedhettünk a brit vasút kis szeletével.
Utolsó kommentek