Szombat délután van, nézegetem a tavalyi fényképeket, gondoltam éppen itt lenne az ideje rendet tenni közöttük. A vonatos képeknél elbizonytalanodtam, vajon írtam-e már róluk bármit is ide a blogra? A válasz sajnálatos módon nem volt, így aztán kiválogattam pár fotót 2013 júniusából és szeptemberéből, amelyeket szeretnék veletek megismertetni. Semmi extra, csak a jó értelemben vett vasútbuzulls, azaz mindenfajta nagyvasak következnek London Bridge kapcsán. Figyelem: mivel a szigetország járműveiről van szó, ezért a szépérzéket nem árt félretenni a Tovább feliratra való kattintás előtt!
London Bridge állomás, még jóval a rush hour, azaz a csúcsóra előtt egy napsütéses délutánon. A jelentős átmenő forgalmat is lebonyolító vasúti helyen a leszálló utasok északnyugat felé indulnak a peronon, kivéve engem, aki a sehova sem vezető délkeleti véget céloztam meg. Nem a legideálisabb fotóhely, de remekül lehet követni a vonatok mozgását.
A képen egy Class 465-ös látható, mely a Networker névre hallgat és a BREL/ABB közreműködésével készült, legalábbis ez a /1-es széria. 8 Hitachi motor, amely a szükséges energiát a jól látható harmadik sínből nyeri. A négykocsis motorvonat 348 ülőhelyet foglal magában, amely a csúcsban eléggé szűkös tud lenni, főleg a 3+2-es üléselrendezés miatt. Cserébe halk, de nem túl gyors, 121 km/h a vége. A vonat a SouthEastern színeiben fut, ugyanakkor az Eversholt cég a tulajdonosuk, ők adják lízingbe a járgányokat.
Lássunk egy képet magáról az állomásról is! Itt az átmenő része látható, innen a vonatok továbbmehetnek London Charing Cross vagy Cannon Street irányába. Kissé a régi KöKire emlékeztet ezzel az épület megoldással, nem? Bal oldalt kissé lentebb van a fejpályaudvar rész, a Southern több vonat is itt végállomásozik. Szintén bal oldalt éppen hogy csak belelóg a képbe egy felhőkarcoló, amely a Shard nevet viseli magán, majd mutatok róla is vonatos képet.
Addig is ha már eljöttünk a délkeleti végébe a peronnak, nézzünk alaposan itt is körül! Egy SouthEastern Class 375-ös éppen elhagyja az állomást, míg egy 377-es Southern festésben érkezik a jobb oldalon. Ezen a szakaszon 11(!) kivezető vágány van amely szépen lebomlik útirányokra ahogy távolodunk egyre az állomástól. Érdemes megfigyelni, hogy a jelző vörös fénye alul jelenik meg. A peron végén a 12-es szám azt jelzi, hogy 12 egységes motorvonattal ott kell megállni ahhoz, hogy beférjen a szerelvény az állomásra.
Láttatok már igazi trainspottert? Mármint britet? Ha nem, akkor tessék egy pillantást vetni az úriemberre! Állt a peron végébe, jegyzetelte, hogy melyik járatot melyik vonat továbbítja, mindezt néha a távcsöve segítségével. A mai modern korban itthon mi el vagyunk kényeztetve azzal, hogy valós időben tudjuk követni a magyar vonatok mozgását a neten, viszont a britek ebből a szempontból igencsak le vannak maradva, kénytelenek ott állni és írkálni. Aztán persze mindezt interneten megosztják a hasonló érdeklődésű emberekkel, tehát a technológia kezdi beenni magát azért oda is.
Ha már szó esett a 11 vágányról akkor nézzük is meg egy nem igazán sikerült kép segítségével, hogy miért jó mindez! A fotó nem egy speciális állapotot mutat, 10-20 perc alatt több ilyet is fotózhattam volna, hiszen nagyon-nagy a vonatok pörgése Londonban, így itt is. Egyszerre egy Class 465-ös érkezik és egy 377-es, míg ugyanezen típusok egy-egy példánya halad kifele az állomásról. Többször tapasztaltam olyat az ide vezető szakaszon, hogy két másik vonattal szinte fej-fej mellett haladtunk London Bridge felé, miközben szemből is érkeztek szép számmal a járatok. Kicsit változatosabb járműállománnyal színesebb lenne a dolog, de így sem volt rossz, remekül elnézelődtem.
Na jó, színesítsük egy kicsit a dolgokat, itt van példának okáért egy Class 171-es Turbostar, amely a Southern színeiben érkezik meg a lenti fejpályaudvarra. A Bombardier által gyártott dízel motorvonat alapvetően 170-es sorozatként látta meg a napvilágot, azonban a South Central vasúttársaság (később belőlük lett a Southern) úgy gondolta, hogy nem ártana lecserélni a csatlást az alap 170-esen, hogy szükség esetén az Electrostar névre hallgató villamos motorvonataikkal is össze tudjanak kapcsolódni. Így kapta meg a 171-es sorozatszámot ezen jószág, mely egyébként a /8-as széria, mely 4 kocsis egységként funkcionál a korábbi 2 helyett. 161 km/h-s csúcssebesség, 259 ülőhely, légkondícionált belső, mi kell még?
Legyen egy képünk a Class 376-ról is, SouthEastern festésben! Ugyanúgy az Electrostar család tagja mint a feljebb is látható 377-es, viszont markánsan különbözik tőle kinézetben az orrkialakítás miatt, ennek ugyanis nincs középső átjáróajtaja az orrán. 2+2-es üléselrendezés, 344 hely van az utasoknak, belülről nézve kissé szellősnek tűnik, legalábbis a többi londoni elővárosi vonathoz képest egészen addig, amíg meg nem telik utasokkal. 2004-2005-ben gyártották a sorozatot a Bombardier-nél, 36 egységet hozva létre ezzel. A távolban amúgy egy Class 465-ös "menekül" előlünk.
Színesítsünk tovább egy Class 319-essel, ami véleményem szerint dobogó közelébe kerülhetne ha felállítanánk a vonatok rondasági listáját. Egyszerűen nincs benne semmi szép, ugyanakkor 161 km/h-t tud, 275 utasnak van benne ülőhely és "alig" 25 éve gyártotta a BREL, hogy aztán 10 év múlva átépítse a Railcare. Érdemes tudni a motorvonatról, hogy alapvetően a Thameslink számára épült a sorozat, így mind a 750V-os harmadik sínről, mind a 25kV-os felsővezetékről is képes üzemelni.
London Bridge-nél maradva, de ezúttal az északnyugati végén van egy képem egy távolodó Class 375-ös Electrostarról. A száma (375605) alapján ez a /6-os altípusba tartozik, amelyet az Adtranz/Bombardier gyártott és szintén tudja a felsővezetékes illetve harmadik sínes üzemet. Alapvetően ezt a szériát a hosszabb fővonali közlekedésre használják, ezért is tudja a 100 mph-s végsebességet, valamint a 24 első osztályú ülést a 218 másodosztályú mellett. A fehér festésből gondolom kitaláltátok, hogy a SouthEastern kötelékében futó járműről van szó, amely ha jól tippelem a sín elhelyezéséből Waterloo Easten át tart Charing Cross-ra.
Mielőtt továbbállnánk innen figyeljük meg a Southern Class 455-ösét is, amely alapvetően egy 30 éves jármű, azonban a 2000-es évek közepén felújítást kaptak, így aztán még szerintem egy jódarabig látni fogjuk ezeket a gépeket is a brit síneken. A Southernen kívül egyébként a South West Trains kötelékében is forog jópár ebből a típusból, hiába, ez a környék a harmadik sín hazája. 121 km/h-s csúcssebesség, négy darab 250 lóerős motor, 307 ülőhely másodosztályon. Érdekesség, hogy míg az SWT-s gépeken van átjáróajtó a végeken, a Southernnél csatlás esetén nem lehet átmenni egyik szerelvényből a másikba.
Említettem a Shardot, íme teljes valójában. Ez a britek legmagasabb épülete a maga 307 méterével. Amiért idekerült, az nyilvánvalóan az éppen Cannon Street állomásra behaladó Class 465-ös vonat, mely ehhez a Temze fölött halad át. A fotó a St. Paul katedrális egyik kilátószintjéről készült.
Nagyjából ugyanonnan, csak pár hónappal később egy Class 376-os fordul rá az előbbi képen látható hídra miután kiért London Bridge állomásról.
Ha valamelyikőtök arra jár azt mondom érdemes rászánni 20-30 percet az állomásra, nézelődni addig egy jót vonatok ürügyén, közben pedig megfigyelni hogyan képesek kezelni a folyamatosan érkező és induló szerelvényeket, valamint az áramló utasokat, kiváltképpen a csúcsidőben.
Utolsó kommentek