Nem tudom ki hogy van vele, de én meglehetősen ritkán járok az Egyesült Államokban, értsd: most voltam először. Ennek megfelelően aztán feleségemmel a rövid szabadságunk idejére beterveztünk vonatozást is, ugyanis New York mellett Washingtont is látni kívántuk. Páromnak mondtam, hogy akkor bizony ezt az utat vonattal fogjuk oda és vissza is megtenni (nyilván nem ugyanazon a napon), mondván, kevesebb mint 3 és fél órát ő is kibír, na meg valószínűleg repülővel sem lett volna sokkal gyorsabb. Így aztán a szállodafoglalás, belépőjegyvásárlások, repülőjegyfoglalás mellett az Amtrak honlapja is bekerült a meglátogatottak közé még a tavasszal és lefoglalásra került két-két jegy mindkét irányba a két nagyváros között a nyáron. Mi másról is szólhatna ez a beszámoló, mint az amcsi vonatokról, a pályaudvari forgalomról, a kapott szolgáltatásról, az elsuhanó tájról?
Hát például a járatok törléséről...

Jellemezhetném banálisnak is a történetet, ha nem lenne igazából baromira bosszantó. Szokásunkhoz híven mindent előre intéztünk az amerikai utunkkal kapcsolatban is, vagyishát mindent amit lehetett. Így a vonatjegyeket is: az Amtraknak remek és érthető honlapja van, amelyen könnyű volt kiválasztani a nekünk tetsző vonatokat, majd aztán az elérhető árú vonatokat is. A járatokat böngészve ugyanis kiderült, hogy az Acela-express bizony drága a pénztárcánknak, bármennyire is szerettem volna kipróbálni, a több mint dupla jegyárat egy alig 25 perccel kevesebb időt igénybe vevő vonatozásért én bizony ki nem fizettem. Ennek megfelelően maradtak a Northeast Regional járatok, amelyre 196 dollárért sikerült jegyet vennünk összesen kettőnknek a két irányba. Hétfő reggeli indulás New York Penn Station-ről, csütörtök délelőtti visszaindulással Washingtonból, hogy a csütörtök esti Newark-London repülőt is elérjük. A jegyek árát bankkártyával kifizettem, e-mailben pedig nem jegyet kaptam,hanem egy vonalkódot, hogy azt egy Quik-trak jegykiadó automatánál vagy bármely Amtrak fióknál jegyre "válthassam". Nem tudom miért jobb ez így mintha alapból a jegyet kaptuk volna meg nyomtatásra, mindenesetre az amcsik így járnak el, nekem végülis mindegy, úgy voltam vele, hogy ez nem vehet el sok időt, meg úgyis járunk majd a Penn Station környékén előtte is, így nem okoz gondot a jegyek felvétele.

Ez nem jegy. De kell hozzá.

A vonatozást megelőző héten már New Yorkban eléggé nézegettük a tévét, meglehetősen sok hír szólt arról, hogy érkezik a Sandy névre hallgató hurrikán észak felé az Atlanti óceánon, de a hét elején még nem tudták, hogy a kontinens felé fordul, vagy inkább az óceánon tombolja ki magát. Ahogy érkeztünk a hét vége fele, egyre inkább megváltozott az időjárás előrejelzés, mondván Sandy bizony megcélozta New Yorkot és Washingtont, a tervek szerint hétfői céldátummal. Ilyenkor legyen okos az ember: kis szerencsével a hétfő reggeli vonatok még elmehetnek Washingtonba, de a tévé térképeit elnézve oda is hatalmas viharokat jósoltak, azaz tudja a csoda, hogy ha egyszer elmentünk, akkor hogyan megyünk vissza New Yorkba a repülőnk miatt (illetve Newarkba), meg egyáltalán tudunk-e ott bármit is csinálni. Hosszas töprengések után a családi kupaktanács döntött: maradunk
New Yorkban ha a szálloda is úgy akarja, azaz van szabad szobájuk. Volt. Persze a washingtoni szálloda lefoglalva, a vonatjegyek kifizetve, a new yorki szálloda előre be nem tervezett pluszköltség. Remek.

Vasárnap aztán már nem volt mese: a csapból is az folyt, hogy az NFL meccsről még mindenki hazajut - mi is, de erről majd később -, aztán leáll a tömegközlekedés a városban. Megnéztem a stadionban az e-mailjeimet
(ingyen wifi...): az Amtrak törölte a járatot, így még ha akartunk volna se tudtunk volna elutazni New Yorkból. Hétfőn ennek megfelelően maradtunk a Nagy Almában, én meg szomorúan könyveltem el magamban, hogy ugrott a nagy terv, a szimulátorokban megismert pályát nem fogom élőben látni.
Természetesen volt B opció is: amint Sandy elvonul, elmegyünk mondjuk Philadelphiába, közelebb is van és egy nap alatt is bőven megjárható vonattal. Kitaláljátok? Természetesen ez se jött össze.

Tömeg a Penn Stationön a meccs után.

Hétfőn este aztán Sandy lecsapott, erőteljesen tolta befele a szállodai ablakot, de az üveg bírta. Helyette volt  áramszünet a szállodában (a 19. emeleten volt a szobánk, nem vicces egy nap alatt ötödször is megmászni a
lift nem működése okán, csak a folyosókon volt villany tartalékgenerátorról), csütörtökön amikor eljöttünk még mindig ugyanez volt a helyzet kábé fél Manhattanben. Víz másfél napig nem volt, fűtés áram hiányában szintén nem volt. Híradót csak az utcán láttunk, így aztán azt is, hogy Manhattan alsó-középső részét elöntötte a víz, vonatok, metrók kilőve. Emiatt aztán a philadelphiai út is ugrott, szerdán a csütörtöki visszaútra szóló járatunkat is törölte az Amtrak. Ha nem mentünk volna NFL meccsre, akkor szégyenszemre vonatozás nélkül jöttem volna el Amerikából, mert természetesen a reptérre sem lehetett vonattal kijutni Manhattanből.

A sztori befejezéséhez még annyi, hogy hazaérkezésünk után írtam egy levelet az Amtraknak, hogy nem tudtuk igénybe venni a szolgáltatásukat a hurrikán miatt, ezért szeretnénk visszakapni a jegyeink árát. Ha jól emlékszem akkor 30 napos válaszolási határidővel dolgoznak, mégis másnapra ott volt a válasz a postaládámban: a járatok törlésével egyidejűleg intézkedtek a banknál, hogy visszakapjuk a pénzünket. Egyben kértek, hogy ha ez nem történne meg a következő néhány napon belül, akkor jelezzem feléjük. Nem volt rá szükség, rá egy napra már ott is volt a pénz a számlánkon. Mindenfajta sorbanállás, igazolás, utasleadási lap, vörös zártárcsa, kedvező csillagegyüttállás, ráolvasás és szerencsepatkó nélkül.

A fentiek alapján gondolom egyértelmű számotokra is: nem én leszek az az ember, aki képes beszámolót tartva megmutatja milyen szolgáltatást tud nyújtani az Amtrak vasúttársaság New York és Washington között, de talán másnak van ilyen irányú élménye.